Google-alkalmazásokról/funkciókról egyelőre fogalmam sincs. Kicsit gonzósra veszem a figurát. Ígérték egy-két szemináriumon, hogy google classroomozni fogunk, de egyelőre semmi előrelépés - talán a jövő héten. Az egyik testvérem - haza vagyok utasítva, mint a szerencsésebb kollégisták (nem árvák, külhoniak, kitagadottak stb.) általában - használja a classroomot, és akadnak vele problémái. Igaz ő még csak alsó tagozatos, és eddig nem nagyon lógott kütyün. A másik közoktatott testvérem - végzős gimnazista - avayázik, ha ugyan így írják. Az elvileg borzalmas, lefagy, darabokra hullik a tanárnénik arca. Egyébként általános tanulássegítő volna, a canvashoz vagy moodlehöz hasonló, ha jól veszem ki. Alapvetően megoldják egyébként (a tanárokra értem, a gyerekek, joggal-e vagy sem, többnyire túlterheltnek érzik magukat mifelénk). Csináltam az utóbb említett hozzátartozóm számára egy ismétlő töri-kérdéssort nagyjából egy hete (redmentán, mert az megtetszett, és most egyébként is széles körben kísérleteznek vele). Ez az: https://redmenta.com/?solve&ks_id=2007594058

Nézem, hogy valaki kitöltötte még az eredeti szándékokhoz képest, mivel nyilvános (vagy mi itt a terminus?), tehát megtehette. Ilyesmiből gyártok szerintem még néhányat. Az egyetlen nehézség, hogy miközben összeállítom a kérdéseket, feladatokat, mindig rá kell döbbennem, ha pontos akarok lenni, akkor vissza kell magam ellenőriznem. Legalább a wikipediáig el kell jutnom a visszakeresésben. Ezzel is megy az idő. De bántana a lelkiismeret, ha teljesen billegő dolgokat adnék ki a kezemből. Tornyosodnak a beadandók, rosszul lekommunikált csoportmunkák. Kell az idő, persze erre is kelleni fog majd, redmentázni, mégiscsak szimpatikus. És hasznos, háztartási értelemben is.

Jut rögtön eszembe, a Google Books egész derék dolog. Persze, hogy középiskolások használnák-e úgy, ahogy én? --Hacsak nem elvetemült amatőr-filológusok. Én az első kiadású Eötvös József-regényeket és Vörösmarthy-elbeszéléseket (meg egyéb, a közoktatás szempontjából még ennyire sem érdekes dolgokat) olvasgatok, innen hozzájutván. A nyugati (Prágától New Yorkig és kitudja) könyvtárak, egyetemek (könyvtárai) feldobálják a náluk lévő, számukra olvashatatlan darabokat, gondosan, többnyire maradéktalanul beszkennelve. Ezekhez ingyen hozzájuthatni. Fizetni semmiért nem fizetnék. De hát... zárva vannak a könyvtárak. Most én is bajban vagyok. Ki se lehet, ugyebár mozdulni. Sőt olvasni sem lehet - pedig mekkora téma lett ebből, hogy otthon vagy = olvass. Nem úgy van az, tanulni kell. Csak ne hallatszódna be még most, sötét késő éjszaka is a zene (?) az ablakon. Honnan az egy ózdi kertvárosban? Menjen inkább Lou Reed, ha már valami - róla úgyis szemidogát kell írnom. (Most hallom először.)

Az elmúlt hét tükrében nem nagy vállalás előállni vele: létfontosságú, hogy a pedagógus rendelkezzen olyan digitális kompetenciákkal (internethasználat, távkommunikáció) és konkrét ismeretekkel (tanulássegítő alkalmazások, internetes segédanyagok, feladatszerkesztők), amelyek bármikor aktiválhatók. Az említett tényezők egyébként többnyire oda-vissza feltételezik egymást.

Ha volt eddig bármilyen elképzelésünk "digitális tanóráról", ez, számot vetve a realitásokkal, nem szakadt el az osztályteremtől. A térbeli korlátozottsághoz hozzá vagyunk szokva.

(Forrás: osztalyfonok.hu)

A távoktatással a használható tanóra-koncepcióból kihullott a tér egybefüggése. A gyakorló pedagógusok, amennyire rálátok, nagyobbrészt tanácstalanul fogadják a fejlemény. Kivételek akadnak, de hogy hol és miképp, arról: https://444.hu/2020/03/16/felall-a-tanar-es-a-pocakjat-latni (Spoiler: ahol eddig is mívelték, ott zökkenőmentesebb az átállás).

A relatív krízis legfigyelemreméltóbb jelensége a hallgatói öntevékeny segítségnyújtás. Az elmúlt napokban közismertté lett a TanTáv facebook-csoport (https://www.facebook.com/groups/2581540201971733/), ez talán a legszélesebb körben használt platform jóindulatú hallgatók és segítségre szoruló tanárok körében. Persze nem az egyetlen. Csak egyetlen további példa. Tegnap megkeresett egy ismerősöm, hogy hacsak tehetem, segítsek egy kulturális egyesület weboldalán a hasonló tematikájú rovat szerkesztésében (https://kultszo.com/tavoktatas/) Majd meglátom mit tehetek.

Csütörtök este van. Érdekes, fapados módszer, de úgy tűnik, a majdhogynem eszköztelenül csatasorba küldött újdonsült távtanárok lassacskán beletanulnak a digitális eszközök használatába. A saját környezetemben mindenesetre ezt tapasztalom. Hogy mennyire hatékony a szisztéma, már egészen más kérdés. Hiszen nem csak tanítani, de - pláne középiskolásként - tanulni is nehéz lehet a neten. A tanulási folyamat, az információszerzés szabályozásának képessége már magasabb szintű elvárás. Fontos, és a tanárképzésben nevelnek is minket az effajta kritikára. A magam tantárgyaiban a megbízható forrásból származó szövegek számítanak neuralgikus pontnak - és hogy tudnak a különféle suliblogokon mutálódni az irodalmi alkotások és értelmezéseik! Ezek használatával kapcsolatban - nem hibáztatva a tanárokat - meglehetősen borúlátó vagyok a tanévből hátralévő hónapokra nézve.

Az oktatással, mikéntjeivel és tartalmával kapcsolatos viták mindennaposak. Szinte az időjárás emlegetéséhez hasonlóan közhelyes panel a tanítás-tanulás, a problémák és kihívások vulgarizált összefoglalása. De vita-e egyáltalán, ha a végletekig leegyszerűsített sablonvélemények egymásnak feszülnek, a konszenzus legcsekélyebb reménye nélkül? Szerintem aligha. A csend-rend-fegyelem és az életre-nevelni párviadalának folytatásánál hasznosabb a konkrétumokkal számot vetni.

Az írástudás ma csaknem általános, de tudjuk-e értelmezni, használni amit kiolvasni már képesek vagyunk? Magyar-történelem szakos tanárhallgatóként ezt központi kérdésnek gondolom. A magam dolgáról fogok beszélni. Ma nem skill leírni a nevünket, ha jön az ajánlott levél (ha ugyan jön - legfeljebb futár), hivatalos e-mailt fogalmazni, választani hiteles információ és kamu közt, megfelelően retorizálni a beszédünket egy stresszhelyzetben (érettségi, állásinterjú, értekezlet) viszont mind egyre gyakoribb kihívások, amivel a legtöbbeknek meggyűlhet a baja. Az anyanyelv- és történelemoktatás narratíva- és lexikaközpontúsága mindezek fényében legalábbis korrekcióra szorul. A középpontba a szövegeknek kell kerülniük, amiket vizsgálva elsajátíthatók a megfelelő értelmezési és kritikai kompetenciák, amelyek segítenek a megbízható információhoz jutásban. Szöveget olvasni, alkotni (hallgatni, kiegészíteni, kreatívan feldolgozni...) azok a készségterületek, amiket egy "humán" tanárnak fejlesztenie kell, méghozzá tág kereteket adva a diákok egyéni kezdeményezéseinek. Ha az intézményi keretek nem is engedik, legalább tendálni érdemes afelé, hogy a tanulók az egész kultúr-szférát egy összefüggő hálónak lássák, ahol egyik ismeret a másikat érteti meg, és ahol elsősorban ők alakítják az összekötő szálak irányát, mennyiségét, hiszen a tanulás és a kreatív tevékenység is kultúrtárgyakat performál (fogalmazástól prezentáción át projektmunkáig, blogig, facebook-csoportig stb.).

(Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/The_Four_Philosophers)

El is értem az IKT-ig. Addig sajnos nehéz általánosan beszélni az egyre újabb eszközökről, amíg a magyar oktatási rendszer meglehetősen hézagosan ellátott a téren. Mindenesetre a viszonylag gyakori (ha nem is mindig szuperáló) digitális táblák nagyon meg tudják könnyíteni a közös szoros olvasást, a csoportos értelmezést, órai feladatvégzést. A mindenkinél ott lapuló telefont, számomra meglepő módon, nagyon sok tanárhallgató tartja veszedelmes ellenségnek. Képi és szöveges anyagok használatánál viszont nagyon hasznos lehet, ha jól facilitálunk. Az olyan cizellált aggályokat, amelyek a digitális szövegolvasással kapcsolatban merülnek fel, egy másodlagos dilemma részének tekintem. Nagyobb probléma talán, hogy sok iskolában nincs megnyugtatóan megoldva az internetellátottság, illetve például (h)hh-s gyerekeknél nem egykönnyen lehet apellálni a technikai felszereltségre, mikor ruhára-ételre alig jönnek ki otthon. Sorolhatnám, de a magyar oktatás problémái krónikusak, rendszerszintűek

Ha tehát világra nyitott, 21. századi pedagógus akarsz lenni, számot kell vetned a szorongató körülményekkel. Aztán hátha marad valami a célkitűzéseidből.

[Lehet, azzal kellett volna kezdenem, mi (ki) az a Justus Lipsius. Segít a kép (a korábbi bejegyzésben összepaintolt). Justus Lipsius (1547-1607) flamand filológus volt - szokták mondani, az utolsó nagy humanista - Európa csúcsértelmiségije, és mint ilyen, alaposan el is felejtődött. Ami a lényeg, hogy az antik szövegek és a sztoikus bölcselet mellett pedagógiai gondolatokra is futotta az idejéből. Sőt, létrehozott egy - mai szóval - szakkolit is, amit a sztoikus contubernium eszménye ihletett. Ez a szó eredetileg a római hadsereg legkisebb egységét jelentette, nevezetesen a hadjárat idején egy sátorban táborozó szakasznyi embert. A képen Lipsius a könyv fölött ül, nagy szakállal, a többiek az emlegetett tanulói közösség alumnusai (köztük P. P. Rubens, a kép alkotója és öccse). A blog névadója bizonyos szempontból tehát a kooperáció egyik korai ösztönzőjének tekinthető. A digitalizációhoz nincs köze, de mindkét szakomon bölcsészként jobb alteregót nem találtam.]